Mehringer//Balatonakarattya//Peter's Terasz//07.31.

Mehringer//Balatonakarattya//Peter's Terasz//07.31.

Posts

Πληροφορίες

A Fonogram díjra is jelölt, az új magyar könnyűzene egyik legérdekesebb feltörekvő arcának nevezett Mehringer három éve alkot és koncertezik országszerte.

A robbanásszerűen fejlődő produkció 2025 novemberében dupla teltházas koncertet adott az Akvárium klubban, a hazai fesztiválok biztos szereplője volt, előző évben pedig megvalósított két saját, sikeres vidéki klubturnét, illetve két Budapest Parkos, egy MVM Dome, illetve egy Papp László Arénás vendégeskedést is kipipált.

A rövid idő ellenére dalai már 50 millió stream felett járnak, Spotify-on 240 ezer havi hallgatót tudhat magáénak, számait a rádiók is játsszák, YouTube-on pedig a trending lista gyakori szereplője.

2023 októberében megjelent az első Mehringer nagylemez, a 111,, majd 2024 első felében A bálban című EP, amelyen olyan közreműködők szerepelnek, mint a Váradi Roma Café, Filo, Lil Frakk vagy a Beton.Hofi lemezt is jegyző producer, Anubii$. 2026-ban pedig érkezik a formáció második nagylemeze, a Szabadság, Szerelem!

Mehringer legfőbb célja az őszinteség, a feltételektől mentes alkotás. Pofátlanul szókimondó szövegeivel és energikus dalaival stílusokon és generációkon átívelően juttatja el gondolatait a nagyközönséghez.

Továbbá Mehringer Marci erős online jelenléttel is rendelkezik, Instagramon és TikTokon összesen 170 ezres követőbázissal, havi 3-4 milliós elérésekkel, olyan márkákkal dolgozott együtt hosszútávú kampányokon, mint a YSL vagy a PEPSI.

Who's going?

17 Interested · 4 going

And you?

Τοποθεσία

Peter's Terasz

28 επερχόμενες εκδηλώσεις

Είδη

Διοργανώνεται από

Avatar

Peter's Terasz

Διοργανωτής

Εισιτήρια για Mehringer//Balatonakarattya//Peter's Terasz//07.31. στο TicketSwap

Το TicketSwap είναι εδώ για εσένα! Λάβε εισιτήρια για Mehringer//Balatonakarattya//Peter's Terasz//07.31. με ασφάλεια όταν αγοράζεις, πληρώσου γρήγορα όταν πουλάς και απόλαυσε την καλύτερη δυνατή υποστήριξη!

Πάνω από 6.000 συνεργάτες

Γίνε συνεργάτης
Defqon ΛογότυποWeeztix ΛογότυποSziget ΛογότυποAncienne Belgique ΛογότυποDGTL ΛογότυποCercle ΛογότυποDefqon ΛογότυποWeeztix ΛογότυποSziget ΛογότυποAncienne Belgique ΛογότυποDGTL ΛογότυποCercle Λογότυπο